 |
| zene Tom és én |
Amikor odaértem a parkba a haverjaimat seholse láttam. Pedig ott voltak, ez a megérzésem sohasem csalt. Én pontossan tudtam hol lehet ebben a parkban elbújni. Ott van például Donk üzlete. Az a pasi nagyon jó barátunk azokat az idiótákat biztossan beengedné.
De nem ott voltak, hanem azon a tölgyfán ahol az első igazi csókomat kaptam... A MI fánkon... Régen volt egy barátom... Tomnak hívták...Tom Calib, vagy csak Harcos... Sehogy sem lehetett volna elszakítani tőle... Ő volt az egyetlen srác vagy ember akit nem cikiztem a magassága miatt... Aztán egy végzetes éjszakán...
-Nincs hova menekülmötök!- kiáltotta felénk az akkori ”ügyfelünk”.
-Azt majd meglátjuk!-szerelmem előreszökkent mint valami ragadogó. Elég volt ránénem és már beizgultam. Az alsó ajkamba haraptam majd előhúztam a fegyverem.
-Tom menj odébb!-ő készségessen odébbált én pedig már lőttem is. A hapsinak levegőt venni sem volt ideje. Ekkor tapsolást hallottunk.
-Már kezdtünk félni, hogy elbuktok...
-Tristan...- Harcos melémállt és a kézfejével megsimította a kezem.
-Nocsak, nocsak a szerelem még mindig tombol...
-Ezt úgy mondod mintha eddig nem tudtad volna!- Tom lassan begurult, solhasem szerette Mr. Smith-et. Mi tagadás én se.
-Mit akarsz?
-A kislány rögtön a tárgyra tér. Amúgy miből gondolod, hogy akarok valamit? Csak beszélni szeretnék.
-Ja én meg hulatáncos vagyok...-suttogta a fülembe Calib. Akaratlanul is elképzeltem Harcost fűszoknyába és kókuszdiómelltartóba virágfüzérrel. Felnevettem ezzel magamraharagítva az ellenségünk egyik testőrét.
-Nyugalom... nyugalom... Nem akarunk öldökölni...-a bejegyzésből mintha még hiányzott volna a még szó.
-Ti nem de mi igen!
-Nagy kár...-vontatottan és lassan beszélt (mint Aro az Alkonyatból- szerk.),ezzel is idegesítve minket.-Mindazonáltal van egy ajánlatom nektek. Túlélheti az egyikőtök, ha a másikótok meghal.
Rögtön tudtam mire gondol. A páros lövésre. Ezért örült annyira a szerelmünknek. Mindketten meghalunk. Nem magam miatt aggódtam, hanem Tom miatt. Én nem féltem a haláltól, csak féltettem. De csak Őt.
-Ölj meg...-suttogta a szerelmem, majd odaadta a fegyverét (rossz aki rosszra gondol) és odébbált, lehajtotta a fejét.
-Soha...
-Ugyan már!-odajött és kikapta a kezemből a pisztolyt.
-Együtt?
-Úgy sem...
-Vagy mi, vagy csak én!-jelentetem ki. Hogy miért is nem győztük le őket? A valasz egyszerű: Ha lelőjjük egyiküket vagy csak hozzájukérünk, robban Tokijó. Azzal pedig az ügynökök legnagyobb főhadiszállása is. A rendszer automatikus. Nem kell megkérdezni honnan tudtuk, maradjunk annyiban hogy csak tudtuk.
-Egyedül nem bírnám ki...
-Azt hiszed, hogy én igen!?
-Párossan...-mintha csak piálni akarnánk egymásbakaroltunk (mint Fred és George Weasley amikor lehajtották azt a bájitalt ami megöregítette őket a Harry Potter és a Tűz serlegében.
-1...-kezdtem visszaszámolni.
-2...-folytatta.
-3!-ordítottuk el magunkat. Tom éppenhogy kimondtuk meghózta a ravaszt és ellökte a kezem, ezzel megmentve engem. Ő viszont meghalt... A többiek nevettek és visszahúzódtak az árnyékba.
Odafutottam és letérdeltem mellé,
-Szeretlek...-a hangja egyre jobban elhalkult, sebéből erősebben kezdett folyni a vér.
-Én is téged...-ajkunk lassan összeért, egyszer csak nem csókolt már vissza. Meghalt. A mellkasára borultam és sírni kezdtem. Olyan 5 percnyi zokogás után felegyenesedtem és hagytam, hogy a harag áttjárja a testemet. Felnéztem és rögtön megpillantottam a bombák vezérlőjét. Odamentem és felemeltem. Minden szépen rá volt írva: ki- bekapcs, erősítés stb. Megnyomtam a bekapcs gombot majd elvigyorodtam. Smith emberei pontosak és kegyetlenek, kizárt, hogy véletlenül itthagyjanak ilyen fontos cuccot. Hiszen ismernek! Igaz, nem nagyon jól, de ismerik a cégem és az már félsiker. A cégből minden második ember a kikapcsot választaná, ezért kicserélték az írást. Egyszerű és... nem, nem nagyszerű.A hátam mögé dobtam a kapcsolót, ami azonnal szétt is tört. Futásnak eredtem. A méreg miatt gyorsabb voltam, mint egy átlagos ember. Gyorsabban beértem őket mint egy átlagos ember. Fölmásztam egy csatormán és a Smith körül lévő embereket lelőttem, majd amikor már mindenki meghalt leugrottam a megrémült Tristan elé.
-Utolsó kívánság?-szegeztem a fejére féloldalas mosollyal a fegyverem. A mosolyomtól, ha lehet, mégjobban beszart.Tudta, hogy mindig biztos vagyok abban amit csinálok. Sohasem hagytam abba egy munkát se. Ezért vagyok kitüntetett. De ez most más téma...
-Van!...
-Már késő!-meghúztam a ravaszt és Mr Smith kidőlt. A golyó áttment a fején.
Felrémlett előttem a halott Harcos képe, és a könnyeim folyni kezdtek...
-Jaj skacok! Mondtam, hogy ne másszatok fel arra a fára!-hallottam Mike hangját és egy kéz nehezedett a vállamra. Megfordultam és elkezdtem eláztatni Tom ikertestvérének a polcsiját. Jessica mindkettőnket áttölelt.
-Nyugalom! Helyessen döntöttél...- kezdte el simogatni a hátamat.
-Jaj, gyere ide!- kezdett el közeledni felén Chiara.
-Ha meg mersz ölelni, kiheréllek! Felejtsük el! Menjünk bulizni!
Pár feles után elindultunk egy közeli klubba és eléggé berúgtonk. Piába a szomorúság... Hát igen ez vagyok én...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése